szombat, április 09, 2005
Mifelénk így néz ki egy szombat este:
Rocko hosszú, órákig tartó nyüglődések közepette előveszi a telefonját és megnyomja a hívásgombot:
Amúgy tetszik a hangja. Hallgatnám egy ideig szívesen. Meg is tettem, miközben próbáltam győzködni a találkozóra. És most lesz egy napom (persze annál azért kicsit több), hogy átgondoljam a dolgaimat. Félúton a a szalagavató és a randikérés közt megfogadtam, hogy ha ez nem sikerül, akkor én feladom és soha többet nem fogok csajokkal foglalkozni. Majd megtetszik egy, szenvedek, de nem fogok küzdeni a semmiért. Erről egy picit sikerül lebeszélni a pszcihológusnak, de nem teljesen. A mai telefonbeszélgetés megerősített a szándékomban. Anno általános iskolás koromban az egyik osztálytársnőm mondott nekem valamit, miután én rendre, sikertelenül, próbáltam valami kapcsolatot kiépíteni egy másik osztálytársnőmmel. Ne szaladj olyan szekér után, ami nem vesz fel. Beleégett ez a fejembe, elég rendesen, sőt minden egyes próbálkozásomnál felvillant ez, de mindig elhessegettem ezt a gondolatot. Majd a sikertelen próba után megbeszéltem magammal, hogy milyen ügyesen átvertem magamat és mekkora barom voltam. De ennek vége. Elfáradtam. Egyre fáradtabban és keservesebben próbálom az érzelmeimet átadni más(ok)nak és ez felemészt. Nem megy olyan könnyen a vers vagy történet írása, mint például öt éve. A kudarcok lerombolják ezeket a kitöréseket. Az idő haladtával egyre jobban. Nos, ez van kérem szépen. Jó éjt.
Rocko hosszú, órákig tartó nyüglődések közepette előveszi a telefonját és megnyomja a hívásgombot:
Rocko: Szia! Évi?
Évi: Igen, én.
Rocko: Szia, múltkor beszéltünk, hogy volna-e kedved találkozni velem.
(zavart csend)
Rocko: Múlt héten szerdán.
Évi: Nem emlékszek rá. Ki adta meg a számomat?
Rocko: A *** Norbi.
Évi: Ó a drága!
Rocko: Szóval ráérsz valamikor a jövő héten?
Évi: Nem tudom, nem igazán.
Rocko: És később?
Évi: Nem hiszem, máshogy alakultak a dolgok.
Rocko: Akkor tovább kellemes estét. Szia!
Évi: Szia!
Amúgy tetszik a hangja. Hallgatnám egy ideig szívesen. Meg is tettem, miközben próbáltam győzködni a találkozóra. És most lesz egy napom (persze annál azért kicsit több), hogy átgondoljam a dolgaimat. Félúton a a szalagavató és a randikérés közt megfogadtam, hogy ha ez nem sikerül, akkor én feladom és soha többet nem fogok csajokkal foglalkozni. Majd megtetszik egy, szenvedek, de nem fogok küzdeni a semmiért. Erről egy picit sikerül lebeszélni a pszcihológusnak, de nem teljesen. A mai telefonbeszélgetés megerősített a szándékomban. Anno általános iskolás koromban az egyik osztálytársnőm mondott nekem valamit, miután én rendre, sikertelenül, próbáltam valami kapcsolatot kiépíteni egy másik osztálytársnőmmel. Ne szaladj olyan szekér után, ami nem vesz fel. Beleégett ez a fejembe, elég rendesen, sőt minden egyes próbálkozásomnál felvillant ez, de mindig elhessegettem ezt a gondolatot. Majd a sikertelen próba után megbeszéltem magammal, hogy milyen ügyesen átvertem magamat és mekkora barom voltam. De ennek vége. Elfáradtam. Egyre fáradtabban és keservesebben próbálom az érzelmeimet átadni más(ok)nak és ez felemészt. Nem megy olyan könnyen a vers vagy történet írása, mint például öt éve. A kudarcok lerombolják ezeket a kitöréseket. Az idő haladtával egyre jobban. Nos, ez van kérem szépen. Jó éjt.
